وَاِنَّا لَنَحْنُ نُحْيٖ وَنُمِيْتُ وَنَحْنُ الْوٰرِثُوْنَ
wa innā lanaḥnu nuḥyī wa numītu wa naḥnul-wāriṡūn(a).
És valóban, Mi adjuk az életet és okozzuk a halált, és Mi örököljük.
اِنَّا نَحْنُ نَرِثُ الْاَرْضَ وَمَنْ عَلَيْهَا وَاِلَيْنَا يُرْجَعُوْنَ ࣖ
innā naḥnu nariṡul-arḍa wa man ‘alaihā wa ilainā yurja‘ūn(a).
Bizony, Mi örököljük a földet és mindent, ami rajta van, és csakis Hozzánk térnek vissza.
وَزَكَرِيَّآ اِذْ نَادٰى رَبَّهٗ رَبِّ لَا تَذَرْنِيْ فَرْدًا وَّاَنْتَ خَيْرُ الْوٰرِثِيْنَ ۚ
wa zakariyyā iż nādā rabbahū rabbi lā tażarnī fardaw wa anta khairul-wāriṡīn(a).
És (emlékezz Zakariás történetére), amikor így imádkozott Istenéhez: „Ó, Istenem, ne hagyd, hogy egyedül éljek (gyermekek nélkül), és te vagy a legjobb örökös.”
وَكَمْ اَهْلَكْنَا مِنْ قَرْيَةٍ ۢ بَطِرَتْ مَعِيْشَتَهَا ۚفَتِلْكَ مَسٰكِنُهُمْ لَمْ تُسْكَنْ مِّنْۢ بَعْدِهِمْ اِلَّا قَلِيْلًاۗ وَكُنَّا نَحْنُ الْوٰرِثِيْنَ
wa kam ahlaknā min qaryatim baṭirat ma‘īsyatahā, fatilka masākinuhum lam tuskam mim ba‘dihim illā qalīlā(n), wa kunnā naḥnul-wāriṡīn(a).
És hány (lakó) országot, akik jól érezték magukat az életben, elpusztítottunk, aztán az lett a lakóhelyük, amelyet (többé) nem laktak utánuk, kivéve egy kis részt? És Mi örököljük azt.”